aktivizálódtam. mármint magamhoz képest, mert rövid időn belül (és nem relatíve rövid időn belül) másodszor járok itt. az aktivizálódás lehet, egy kicsit túl merész kifejezés...nem mintha számítana. szóval még mindig biblioterápia. végre egy új indok, mikor kedves családom felhördül, és rákérdez, hogy minek vettem már megint 10 új könyvet? mert lassan már a könyvvásárlás is luxus lesz. a könyvtárszoba - amit nagyon szeretnék - már most is az. pedig milyen jó is lenne. meg a könyvmentő lift az erkélyre tűz esetére, amivel a legfontosabb ingóságaimat kimenthetem (laptop, könyvek, sorozatok/filmek... ebben a sorrendben). pedig az nem lenne olyan bonyolult, én már szépen megterveztem. de bízzunk a legjobbakban. új polc(ok)ra is lenne szükségem, mert a frissen ábécé sorrendbe rakott és könyvtári pontossággal feljegyzett, rendszerezett könyveim már igencsak átmentek japán metróutasokba.
kicsit szomorú vagyok, mert befejeztem ezt a könyvet. mert ennek bizony rögtön kellene a folytatása.de arra még várnom kell október végéig.az még nagyon messze van. de erős vagyok. nagyon erős, mert megtehetném, hogy a befejező novellát elolvasom angolul. de nem teszem, mert azt tiszteletlenségnek érezném Willemmel szemben. ő férfi főszereplő. a második kötetben az ő egy évét olvashatjuk el az ismételt találkozásig. és én nem akarom lelőni a poént úgy, hogy nem tudom mi történt vele abban az egy ismeretlen évben. szóval valahogy ki kell bírnom. addig kénytelen leszek mást olvasni. a kérdés, hogy mit.
mikor nagyon jó könyvet olvasok, után nehezen választok újabbat. egyrészt nem akarok ugyanolyat olvasni (de nagyon mást sem, mert nem vagyok abban a hangulatban még, tehát történelmi regény után nem lehet rögtön disztópiát, ponyva után szépirodalmat, misztikus után misztikátlant "átlagost" - kell az átmenet). másrészt félek, nehogy sokkal rosszabb könyv kerüljön a kezem ügyébe. mert akkor csak csalódott leszek, és újra akarom olvasni az épp befejezett csodát. kicsit rögeszmés vagyok a könyvekkel. vagy nem olyan kicsit.
van néhány nem könyvmoly ismerősöm, akik szerint valamelyest zakkant vagyok. ami nem igaz, csak nem értik, milyen ez. én meg azt nem értem, hogy lehet úgy élni, hogy nem olvasol valamit folyamatosan, legalább 1-2 oldalt elalvás előtt. én mindig olvasok valamit, de mindig csak egyet. (furának tartom, mikor valaki egyszerre több könyvet olvas, úgy érzem nem adja meg a történetnek a kellő tiszteletet, odafigyelést). akárhova megyek, mindig van nálam könyv. ha moziba vagy színházba akkor is. nem érzem magam jól meg biztonságban, ha nem érzem a súlyát a táskámban. újabban ugyan gyakran vagyok lázadó, mert csak tablet van nálam, de olyankor érzem is, hogy valami nem oké (bár olyankor tulajdonképpen egy egész könyvtárat cipelek).ha az az eset áll elő, hogy egy könyv végén járok az induláskor, inkább viszek magammal kettőt. nehogy előforduljon az a rémséges állapot, hogy épp nem olvasok semmit.
bár most épp ez van, de csak azért, mert ülepítem a Csak egy napot (Gayle Forman). és még nem választottam ki a remélhetőleg méltó követőt. jó könyv után sokkal nehezebb választani, mert amíg nem ránt be, úgyis folyamatosan azon jár az eszem, hogy az előző milyen remek volt.
szóval most épp várom, hogy megnyugodjon a szervezetem, és elfogadja, hogy bizony októberig végéig nem jut hozzá az áhított folytatáshoz. addig kénytelen leszek beérni valami hiánypótló, kedves, romantikus limonádéval. leginkább Cora Carmack Szakítópróba című kötetével kacérkodom, ami korosztályban nagyjából megegyezik. csak ez nem szórakoztató -és szépirodalom határán van, inkább a ponyva felé hajlik a beharangozó alapján. de természetesen a jó ponyva igenis lehet minőségi és kiemelkedő a maga nemében (ezt még a nem-sznob irodalmároknak is be kell látniuk).
a szivárványon legelésző szárnyas tehenek persze csak sunyiban, a vállam fölött olvasnak ponyvát. ugyan nem irodalmárok, de éteri lények, és mint ilyenek fent kell tartaniuk a felsőbbrendűség látszatát. vagy mondhatjuk kertelés nélkül, hogy ők biza sznobok. a rosszabb fajtából.
Hogy mit kell tenned, annak a kiderítésére néha az a legjobb módszer, ha azt teszed, amit nem kéne tenned.
Gayle Forman
